puruttya

LÁJKOLJ MINKET

 

 

 

Hányan jártak itt
Indulás: 2007-10-31
 
asdasd
Tartalom
 

 



Könyvet olvasni mindenki szeret. Ha nem, akkor itt az ideje, hogy elkezdj olvasni! Ez a menüpont éppen azért készült, hogy az olvasni szeretőknek újat mutasson és az olvasni nem szeretőkkel megszerettesse az olvasást.

 Amennyiben nem szeretsz olvasni, akkor elmondhatok néhány okot, amiért jó könyvet  bújni. Elsősorban azért jó olvasni, mert sokkal nagyobb lesz a tudásod, értesült lehetsz dolgokról, tájékozott ember lehetsz a világról, ezáltal pedig sosem leszel unalmas ember társaságban, lesz amiről beszélj. Ha szeretsz olvasni és sokat olvasol már tanulásban is sokkal jobban fogsz haladni, nem lesz minden annyira új neked, szintén lesz fogalmad dolgokról, könnyebb lesz haladni. Az olvasás általi tudás, amire szert teszel, műveltebbé tesz, ami jó sorsban ékesség, balsorsban menedék, ahogy Arisztotelész, a nagy görög tudós is állítja. Úgy gondolkodj, mint egy bölcs, de úgy beszélj, ahogy az egyszerű emberek. Ámbár manapság kifejezetten divatos dolog lett az olvasatlanság és a műveletlenség, nem szabadna, hogy továbbra is így süllyedjünk. Régen, még ama szépidőkben, még a leggazdagabb hölgyek is folyton olvastak, mivel akkoriban az volt a műveltség egyik jele. Azonkívül még persze a zongorázás, a rajzolás, a szobrászat, idegen nyelvek, miegymás. De ezekhez a dolgokhoz némi tehetség is kell, tehát nem elég a szabályt tudni. Nos, ha úgy gondolod szeretnél olvasni és végigolvastad ezt is (ami nem kevés lett), akkor az az első lépés arra, hogy valóban megszeresd ezt.

  Aki már gyakorlottabb olvasás terén és szeretne valami újat kézbe venni, akkor nézegessenek bele a listába, amit összeállítottam különböző témákban!

Könyvek:

Coraline, Neil Gaimann;

Farkasok Klánja
, Maite Carranza;

Evermore-Mindörökké, Alyson Noel;

A gyűrűk ura
, J.R. R. Tolkien;

Bogar Bárd meséi
, J.K. Rowling;

A Funtunelli boszorkány, Wass Albert;

Nézz az égre-Stargazer, Claudia Gray;

A jádeköves trón
, Naomi Novik; 

 

Büszkeség és balítélet, Emma, Értelem és érzelem - Jane Austen, 

Anne zöldoromból
- Lucy M. Montgomery,

Jane Eyre (A lowood-i árva)
- Charlotte Brontë;

Üvöltő szelek
-
Emily Brontë,

Egymás szemében
- Szilvási Lajos;

Szerelem hosszútávon
- Alice Moon,

Egy tiszta nő
- Thomas Hardy;

Karácsonyi ének
- Charles Dickens;

 

Edith Wharton : A szerelem nyara

 

Henry James : A galamb szárnyai

E.M.Forster : Szoba kilátással

E.M.Forster : Szellem a házban

Jane Austen : Emma

Joan Aikon : Jane Fairfax

Jane Austen : Catharine

Jane Austen : Lady Susan

Jane Austen : Szerelem és barátság

 

Exodus 2100 - Julie Bertagna

Bartimeus trilógia  - Jonathan Stroud

Szunnyadó tűz - Jonathan Stroud

Agnes Cecilia  - Maria Gripe

Betsy és a császár - Staton Rabin

Carla nem adja fel - Louis Sachan

Tükör által homályosan - Jostein Gaarder

Majd újra lesz nyár  - Meg Rosoff

Hadd mondjam el... - Laurie Halse Anderson

Az ólomkereszt titka - Avi

Csillagnéző - Karherine Patherson

Szavak nélkül - E.I. Konigsburg

 

 Egyelőre ennyi, ha van rá igény, még bővítem is a listát, addig is itt van a felsorolt könyvek közül néhány letölthető, illetve online változat.
 

Értelem és érzelem - Jane Austen

Emma - Jane Austen

Büszkeség és balítélet - Jane Austen

Jane Eyre ( A lowood-i árva) - Charlotte Bronte

Üvöltő szelek - Emily Bronte

Karácsonyi ének - Charles Dickens
 

A könyv javaslatokat készséggel várom a Vitafórumban!

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2011.06.08. 19:46
2010.12.20. 15:24
2010.12.13. 16:01
2010.12.07. 17:40
2010.11.30. 15:14
Friss hozzászólások
 

Főmenü



Főoldal
Hirek,cikkek
Szerkesztők
Órarend
Könyvajánló
Aranyköpések
Háziolvasmányok
Helyesírási gyorstalpaló
Föcitanár-féle becenevek
Vendégkönyv
Osztályhimnusz
Április


Fórumok



Viccgyűjtés
Meseírás
!!Vitafórum!!
Banner,Button


Köszönetek

  Köszönet az oszinak, mert megengedte az órai fényképezést!

Köszönet azoknak, akik engedték a fényképezést!

Köszönet a Portal Designs-nak a kinézetért!

  Köszönet a szerkesztőim segitségéért, és köszönet a látogatókért!

Okosságok/Idézetek




 

 

Melyik legyen?

Heti játékajánló
Háziolvasmányok
Könyvajánló
Osztálybeli-versenyek
Tippek
Trükkök
Valljuk be hogy...
Vicces videók
Érdekességek
Valamennyi a fentiekből


Szavazás állása

My site is worth
$150,086.00


Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!